dollár árfolyam

Megint ütöttek egyet a forinton a dollár erősödésére - Hajszálra a történelmi mélypont

Megint ütöttek egyet a forinton a dollár erősödésére - Hajszálra a történelmi mélypont

Egyszerre két lényeges fundamentális tényező is hozzájárult a forint utóbbi napokban látott gyengüléséhez, egyrészt az amerikai kötvényhozam emelkedés, másrészt a magyar járványügyi korlátozások, és ezek együtt oda vezettek, hogy ma délelőttt 367 közelében már új négyhavi mélypontra bukott a forint az euróval szemben. Ez azt jelenti, hogy alig 1%-nyira vagyunk attól, hogy új történelmi forintmélypontról beszélhessünk. Tegnap este azt is megnéztük, hogy milyen szintekre kell figyelni a 370 feletti zónában technikai elemzési alapon.

Idei mélypontra ütötték a forintot – Irány az új történelmi mélypont?

Idei mélypontra ütötték a forintot – Irány az új történelmi mélypont?

A koronavírus-járvány harmadik hullámának magyarországi berobbanása és az egyébként is borongósabb nemzetközi befektetői környezet együtt fontos sávokból lökte ki a forintot a gyengülés irányába és hétfőn kora estére új idei mélypontra bukott 364 felett a forint az euróval szemben. A technikai elemzési kép rövid távon további forintesés felé mutat és az egyik elemzési eszköz szerint most a forint eddigi történelmi mélypontjának újratesztelése várható, egy ilyen újratesztelési kísérletből pedig kialakulhat új mélypont is. Egy másik elemzési eszköz szerint a 370 feletti zónában a kerek 400-as szint kerül a célkeresztbe. Mindezzel párhuzamosan a forint dollárral szembeni árfolyamában is kifejezetten fontos fejlemények zajlanak, azokra is kitérünk.

A „láthatatlan kéz” továbbra is megtartja a forintot – Kedden dönt az MNB

A „láthatatlan kéz” továbbra is megtartja a forintot – Kedden dönt az MNB

Kereken két hete minden forintgyengülési hullám elhal egy nagyon szűk, mindössze 40 filléres sávban az euróval szemben kissé 360 alatt, amelyen belül csak egyetlen figyelemre méltó technikai szintet találunk, így mindenképpen furcsa, ami a bankközi forintpiacon történik. A keddi MNB kamatdöntés, illetve a hozzá társított jegybanki üzenetek talán kimozdítják majd ebből a szűk kereskedési sávból a forintot, igaz a ma közzétett elemzői felmérésünk nem vetít előre változást a kamatok terén.

Ritkán látunk olyat a forintnál, mint ami az elmúlt két hétben megtörtént

Ritkán látunk olyat a forintnál, mint ami az elmúlt két hétben megtörtént

Szokatlan, amit a forint euróval szembeni árfolyamában az utóbbi két hét során megfigyelhettünk, hiszen ma reggelre már sorozatban a tizedik egymást követő alkalommal pattant le az árfolyam arról a 359,3-359,5-ös ellenállási zónáról a forinterősödés irányába, ami nem is számított eredetileg erős zónának. Megnéztük, hogy mi lehet ennek az oka és azt is, hogy milyen árfolyam szintekre kell figyelni a következő hetekben.

Visszagyengült a forint, pedig közel állt a kitöréshez

Visszagyengült a forint, pedig közel állt a kitöréshez

Utoljára 2019. január-április között volt egy olyan időszak, amikor a forint az euróval szemben a 200 napos mozgóátlag alatt járt tartósan és ma reggel még reális lehetőségnek látszott, hogy most ez újra megtörténjen. Pénteken délelőtt aztán esni kezdett a forint, így ennek esélye csekélyre süllyedt és a péntek délutáni fontos amerikai munkaerőpiaci adat után látott árfolyammozgás (újbóli gyengülés) is azt mutatja, hogy inkább a gyengülés felé haladhat a forint jövő héten.

Csúnyán lefordult az új csúcsról a forint

Csúnyán lefordult az új csúcsról a forint

Szerda után csütörtök délelőtt is hirtelen forinterősödés bontakozott ki a bankközi piacon, amelynek jegyében 356,5-ig ugrott átmenetileg az euróval, 290 közelébe a dollárral szemben. Előbbi 2,5 hetes, utóbbi csaknem 2,5 éves csúcs közeli szintet jelentett, de aztán éles fordulat következett és délutánra már 360, illetve 292,5 közelébe esett vissza a forint. Közben az éjjeli amerikai fejleményekre némi bizonytalanság látszik a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, így a dollár erősödni tudott.

Kritikus szintről rántották vissza a forintot a Brexit-hírek hatására

Kritikus szintről rántották vissza a forintot a Brexit-hírek hatására

Az angliai szuperfertőző koronavírus-törzzsel, illetve a Brexit-megállapodással kapcsolatos bizonytalanság miatt szerdán még tovább esett a forint az euróval szemben, így 363 felett új másfél havi mélypontra bukott. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy elesett egy kritikus szint az árfolyamban és így megnyílt a tér a 370-es szinthez, de aztán a délután érkező hírek a küszöbün lévő Brexit-megállapodásról a forintot is erősíteni tudták, így visszasüllyedt az árfolyam a kritikus szint alá.

Miért tud erősödni a forint a vétóügy kellős közepén?

Miért tud erősödni a forint a vétóügy kellős közepén?

Miközben teljesen bizonytalan, hogy jövő hétfőig, vagy majd jövő péntekig meg tud-e állapodni egy kompromisszumos megoldásban az EU vezetésével a magyar és a lengyel kormány, aközben a forint látványosan jól tartja magát az utóbbi napokban és a dollárral szemben 3,5 havi csúcsra ért. Ennek bizonyára sok autós örül most, mivel ez most segít abban, hogy ne dráguljon még jobban az üzemanyag a kutakon. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk azokat a tényezőket, amelyek mindezt megmagyarázzák.

Kéthavi csúcsra ugrott a forint - Meddig erősödhet még?

Kéthavi csúcsra ugrott a forint - Meddig erősödhet még?

Az amerikai elnökválasztási eredmény beárazása és a koronavírus-vakcina által keltett nagyfokú kockázati étvágy az utóbbi másfél hétben jelentős forinterősödést váltott ki, így mind a dollárral, mind az euróval szemben kéthavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz. Megnéztük, hogy ha kitartana ez a lendület, akkor milyen árfolyamszinteken ütközhetne komolyabb technikai akadályokba az árfolyam.

Jócskán erősödik a forint az amerikai elnökválasztás híreire

Jócskán erősödik a forint az amerikai elnökválasztás híreire

Az amerikai elnökválasztási szavazatok összeszámolásának kezdetétől jelentősen erősödött a dollár az euróval szemben, mivel szorosnak kezdett kinézni a verseny és még szerda kora délután is jól látszik, hogy tényleg kétesélyessé vált a Trump-Biden párharc kimenetele. Emiatt az éjjel is látott hirtelen és jelentős forintkilengések a nap további részében is folytatódtak.

Ugrott egyet a forint, távolabb került a történelmi mélypontjától

Bár a pénteki részvénypiaci kereskedés is borongós hangulatban indult Európában a járvány miatt, de aztán erősödés kezdődött, ami a forintra is átterjedt: ugrott egyet 369-ről az euróval szemben, így kicsit távolodott az eddigi történelmi mélypontjáról.

Bámulatosan jól tartja magát a forint – Mi lehet mögötte?

Bámulatosan jól tartja magát a forint – Mi lehet mögötte?

Meglepően stabil a forint az utóbbi napokban az euróval szemben amellett is, hogy a vezető tőzsdék tegnap mélyrepülést mutattak, a török líra új történelmi mélypontra bukott és a koronavírusos esetszámok felfutása a gazdasági kilátásokat is rontja. Mindez egyébként nem egyedi eset: a régióban a cseh korona és a lengyel zloty is stabil, noha ott már tényleges kijárási korlátozások is vannak sok régióban. A magyarázat az lehet, hogy a piac ezek gazdasági kilátásokat rontó hatását részben már beárazhatta, de ezzel együtt is benne van a levegőben az, hogy tovább esnek a régiós devizák, így a forint is bármikor új történelmi mélypontra bukhat.

Ritkán van ilyen fekete napja a forintnak - Mi történt a piacon?

Ritkán van ilyen fekete napja a forintnak - Mi történt a piacon?

A cseh, szlovák és lengyel korlátozó intézkedések minapi bejelentése összességében gyengébb szinteken tartja ezeket a devizákat az euróval szemben az egyébként jobb fejlett paici részvénypiaci hangulat mellett is, hiszen a lezárások rontják a gazdasági kilábalási esélyeket és fokozzák a jegybanki kamatcsökkentések esélyét. Ebben a környezetben a forint erősödési hulláma is megtorpant hétfőn és visszagyengült egy technikailag fontos szint fölé az euróval szemben. Kedden eddig tovább folytatódott a gyengülés, a délutáni órákban az árfolyam átlépte a 360-as szintet.

Átugrott a kulcsszinten a forint, míg tovább szakadt a líra a burkolt kamatemelés mellett is

Átugrott a kulcsszinten a forint, míg tovább szakadt a líra a burkolt kamatemelés mellett is

A várt alatti magyar inflációs adat és az egyhetes betéti tenderen továbbra megemelt kamatszinttel elfogadott ajánlatok pénteken is erősíteni tudták a forintot, a 356,5 körüli kulcsszintig jutott az euróval szemben, aztán némi tétovázás után átugrott ezen. A régiós országokban mindenhol meredeken emelkedő koronavírusos esetszámok és az ebből eredő lezárási kockázatok mindenhol óvatosabbá teszik a befektetőket, ez is szerepet játszik az árfolyamok alakulásában. Közben a török líra továbbra is történelmi mélypontja körül mozog, noha a török jegybank ma is burkoltan jelentős kamatemelést hajtott végre.

Még a forintot is megütötték Trump döntésére

Még a forintot is megütötték Trump döntésére

Arra az amerikai elnöki döntésre, hogy a november 3-i választásokig nem folytathatók már a tárgyalások az újabb költségvetési élénkítő csomagról, estek a vezető tőzsdeindexek, ugrott a dollár és a kockázatkerülés jegyében még a forint is esni kezdett az esti kereskedés során.

Történelmi mélypontja közelében hullámzik a forint

Történelmi mélypontja közelében hullámzik a forint

Alig 1%-ra, 365,5 körül ingadozik a forint az euróval szemben a kedd esti kereskedésben a bankközi piacon, miután a délutáni órákban intenzíven erősödött, majd visszagyengült. A jelek szerint a lengyel zloty erősödése csak ideig-óráig tudja támogatni a forintot, miközben a török líra mai új történelmi mélypontja inkább a forintot is a gyengülés felé húzza.

Hiába az MNB kamatemelése és a részvénypiaci jókedv, ma is ütötték a forintot

Hiába az MNB kamatemelése és a részvénypiaci jókedv, ma is ütötték a forintot

Reggel még stabilan kezdett a forint az euróval szemben a Moody’s felőli váratlan pénteki döntés után (pozitív kilátás a hitelbesoroláshoz), de aztán ahogy a török lírát ütni kezdték, úgy a forint is egyre jobban szenvedett az egyébként kifejezetten jó nemzetközi részvénypiaci hangulat mellett is. Az euró jegyzései így estére 366-ig emelkedtek, csaknem oda, ahonnan elindult a forint erősödése az MNB múlt heti váratlan kamatemelése hatására.

Ide-oda rángatják a forintot a csendes MNB-kamatemelés után

Ide-oda rángatják a forintot a csendes MNB-kamatemelés után

Az MNB csütörtöki csendes kamatemelése mérsékelt forinterősödést váltott ki ma reggelig: 362-ig jutott a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, azóta 362-364 között szokatlanul széles sávban hirtelen irányváltások mellett mozog az árfolyam. Az, hogy nincs igazi lendület a forintban ma sem, összefügghet azzal, hogy újra fokozottan borongós az európai részvénypiaci hangulat, mivel több országban (Franciaország, Lengyelország, Bulgária) rekord számú új fertőzöttet találtak, ami az üzleti kilátásokat jelentősen rontja, illetve Madrid környékét le akarja zárni a kormány a járvány fékezése érdekében.

Sokadszorra is megpróbálkozik a fallal a forint

Sokadszorra is megpróbálkozik a fallal a forint

A múlt héten többször és még ma délelőtt is megpróbálkozott a 356,5 körüli technikai akadályon átjutva erősödni a forint az euróval szemben, de ez ma sem sikerült, így újra esett és átmenetileg 358 fölé lendültek a jegyzések a romló külpiaci hangulat mellett. Aztán délután vissza tudott erősödni délután a magyar fizetőeszköz és újra elkezdte tesztelni a fontos technikai akadályt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok százezrei szabadulhatnak most meg adósságuk egy részétől – Itt a következő nagy befektetés a PMÁP után?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.